Matti Suuronen - Futuro ház

mobil lakóhely
-
100 db // 1968 // Matti Suuronen
-
Matti Suuronen finn építész a Futoro házat 1968-ban tervezte Dr. Jaakko Hirdenkari megbízásából. A csészealj formájú lakóhely kezdetben síkabinnak és nyaralónak készült, az építész koncepciós szempontjai az előregyárthatóság, az egyszerű szállítás, és a gyors felfűthetőség voltak. A poliészterből és üvegszálas műanyagból (olajszármazékok) készült épület előállítása akkoriban olcsó volt, az elképzelések szerint tömeggyártása az összes embernek lakást biztosított volna a Földön.
A Futuro ház, amely a mobil élet lehetőségeit hordozta magában, a 60'-as évek optimizmusát tükrözi. Az emberek hitték, hogy a technológia az emberiség minden problémáját megoldhatja. A helikopterrel szállítható házból kb. 100 db épült meg, ebből 20 db Finnországban. A 25 négyzetméter belső alapterületű kabin, amely akár nyolc ember számára tudott alvóhelyet biztosítani, konyhát, fürdőt, wc-t és tűzhelyet is tartalmazott. A legyártott darabok ma is megtalálhatóak szerte a világban, különböző funkciókat (erdei ház, síkabin) ellátva.
-

Simon Rita

Buckminster Fuller - Dymaxion House

előregyártott családi ház terve
-
USA, Michigan, Dearborn, Henry Ford Museum // 1928-1948 // Buckminster Fuller
-
Buckminster Fuller célja egy olyan ház tervezése volt, mely előregyártható, könnyen szállítható és összeszerelhető, megfizethető és környezetbarát. Több tervet is készített, a legutolsót a második világháború végén, hogy az alumíniumból készülő ház gyártásával tudják lekötni a repülőgépgyárak felszabaduló kapacitását.
A legutolsó terv két hálószobás, 100 m2-es, kör alaprajzú, átrendezhető házról szólt. Összesen kb. 2 tonnát nyomott, 5-6 ember néhány napos munkával  fel tudta építeni. Az egész ház nem került volna többe, mint egy felső kategóriás autó. Fuller olyan környezettudatos megoldásokat is tervezett, mint a szintén előregyártható, műanyagból fröccsöntött, ergonomikus fürdőszoba, melyben egy porlasztó berendezéssel mindössze egy pohár forróvíz elegendő volt zuhanyozáshoz, a vécé pedig öblítés nélkül működött. A természetes szellőzést egy tetőn elhelyezett, a kürtőhatás elvén működő szerkezet biztosította, mely a szél irányának megfelelően forgott és elektromos energia felhasználása nélkül oldotta meg a légcserét. Tulajdonképpen ez volt az első kísérlet egy autonóm ház megépítésére.
Bár a házra 36000 előrendelés érkezett, a cégen belüli konfliktusok miatt a tömeggyártás végül sosem indult meg.  Az egyetlen elkészült prototípust az egyik befektető építtette 1948-ban, ma múzeumban látható.
-

Máró Bence

Adalberto Libera, Curzio Malaparte - Casa Malaparte

Lakóház
-
Olaszország, Capri// 1938// Adalberto Libera, Curzio Malaparte
-
Curzio Malaparte olasz író, aki munkássága során szinte mindenkivel összetűzésbe keveredett, a fasisztákat és a kommunistákat egyaránt magára haragította. Ennek következményeként Mussolini és a fasiszta párt 5 évre internálta Lipari szigetére. Miután hazatért paradox hatás jelentkezett nála: szabadulása után is magányra vágyott, így 1936-ban úgy döntött, hogy házat épít Capri szigetén. 
Malaparte az épületben önmagát szerette volna megvalósítani, ezt a törekvését a "Casa come me" (House like me) mondatban foglalta össze. A ház megtervezésére az olasz racionalizmus egyik legjelesebb képviselőjét, Adalberto Liberat (a Gruppo7 tagja) kérte fel. A ház tervezésében a megbízó komoly szerepet szeretett volna vállalni, ennek következtében már az első tervek sem nyerték el tetszését, mert nem látta személyének megvalósítását az építész racionalista rajzaiban. Ennek köszönhetően végül ő maga fejezte be az épületet helyi kőművesek segítségével. 
A ház Capri szigetének keleti részén egy sziklás félsziget tetején, a tengerszint felett 32 méterrel helyezkedik el. Meghatározó eleme a tetőteraszra vezető drámai lépcsősor, amely a ház szimbólumává is vált. Érdekessége, hogy Malaparte egy közismertté vált képen egy nagyon hasonló lépcső előtt áll Lipariban, fogvatartásának helyszínén. A nagy jelentőséget kapó tetőteraszon egy elegánsan kanyarodó és elfogyó szélfogó oldja a szögletes formákat. A ház belső tereiben egyaránt megtalálhatóak archaikus, romantikus és klasszikus elemek is. A második szinten lévő nagyterem a kilátásra fókuszál. Ezt hangsúlyozza a különleges üveg hátlapú kandalló is, amely lehetőséget ad a tűz és a panoráma látványának egyesítésére. Malaparte úgy gondolta, hogy a "kő portréjának" megértése nehéz feladat, ezért művének magyarázatát egy esszében is összefoglalta. 
Malaparte végrendeletében a házát a Kínai Köztársaságra hagyta, amit a rokonok egyből megtámadtak, végül az épület több évre üresen maradt. Karakterességét és rendkívüliségét az is bizonyítja, hogy 1963-ban bevonult a filmtörténetbe, ugyanis Jean-Luc Godard itt forgatta " A megvetés" című filmjét. A házat az 1980-as években renoválták és a Ronchi építészeti alapítvány vette gondozásba.
-

Czirják Bence

Léon Krier - Poundbury

kísérleti városrész
-
Anglia, Dorset, Dorchester // 1987 - 2025 // Léon Krier
-
Poundbury Károly herceg 1989-es víziója alapján 1993 óta épülő kísérleti projekt, amit Léon Krier vetett papírra. Krier a „New Urbanism” és az „Új Klasszikus Építészet” egyik vezéralakja. Károly herceg elképzelése az volt, hogy visszahozza a háborús idők előtti idilli angol kisváros képét, ahol mindenki ismer mindenkit, és élénk a közösségi szellem. A historizáló jellegű stílus fontosságát a projektben jelzi a gondos anyagválasztás is, amit a jelzőtáblák és a tereprendezés is tükröz. A koncepció része volt, hogy az autók és a modernitás többi jele is a látképen kívül essék, így a parkolók a házak mögé, a közművek pedig a föld alá kerültek. A városrendezés érdekessége, hogy nincs felosztva zónákra, azaz lakó, kereskedelmi, oktatási és kulturális épületek együtt alkotják a városszövetet. Az utcák jelentős része sétálóutcaként van kialakítva. A terv 4 fázisból áll, amiből az első elkészült, a második folyamatban van. A várható befejezés 2025-re esik.
-

Polenszki Lilla

Jean Maneval - Bulle á six coques

nyaraló 
-
Franciaország, Gripp // 1956-1964 // Jean Maneval 
-
1956-ban Franciaorszagban Ionel Schein (építész) bemutatta az első házat kizárólag műanyag alapanyagokból. Ez nemcsak technológiailag volt hatalmas előrelépés, de új építészeti felfogást is teremtett. Ezzel együtt létrejött egy szemlélet (L’utopie de tout plastique), melyben a mesterséges környezetet teljesen műanyagból képzelték el.
A Bulle à six coques megálmodója Jean Maneval volt, építész és várostervező. Az első elméleti modellt 1956-ban mutatta be Párizsban a Salon des arts mènagers-n. (A párizsi nemzeti galériában, először 1923-ban, majd az ’50-es évektől rendszeresen megrendezesre kerülő kiállítás, ahol építőanyagbeli, lakótéri és egyéb lakásfelszerelési innovációkat mutattak be). Az első példány 1964-ben épült meg, majd 1968-ban került gyártósorra a francia Batiplastique nevű műanyaggyártó cégnél. Maneval kísérleti nyaralóknak szánta őket a Pireneusokban található Grippbe. E kísérleti fázis alatt egy 20 egységből álló tömböt hozott létre az üdülőközpontban. A gyártása azonban hamar, 1970-ben befejeződött, összesen 30 darab készült belőle. 
Egy lakóegyég 6 héjból áll össze, melyeket egy beton alapon álló vasszerkezethez erősítenek, a tetejét pedig egy gömbölyű sapka zárja. A héjak alapanyaga előregyártott megerősített polyészter, poliuretán habbal szigetelve. Az egységek 36 négyzetméteresek, és víz, fűtés, és elektromos vezetékekkel van ellátva. Belső kialakításuk változatos volt, ugyanis Maneval a vevő igényeinek megfelelően saját egyedi bútoraival rendezte be, melyek íves formájuk miatt tökéletesen alkalmazkodtak a héjakhoz.
Szerkezete miatt könnyen szállítható volt és kevés helyszíni szerelést igényelt. Fehér, barna és zöld színben gyártották őket, hogy beleolvadjanak a környezetükbe.

Források:


Kertész Kata

Gio Ponti - Villa Planchart

családi ház
-
Venezuela, Caracas // 1953-1957 // Gio Ponti
-
A Planchart műgyűjtő házaspár egykori otthona minden tekintetben összefoglalja Gio Ponti építészetének sajátosságait. A villából 360 fokos panoráma nyílik Caracasra és Avila hegyére. Ez volt az egyik legfontosabb koncepcionális elem, ugyanis a pár 2 fő igényt fogalmazott meg az építésznek: szerettek volna egy falak nélküli házat, amelyben helyet találhatnak a műkincseiknek és a 6000 darabból álló orchidea gyűjteményüknek.
Az épületet a terek játéka és művészet aktív jelenléte jellemzi leginkább. Minden helyiség több másikba nyúlik át, a megengedett átlátások, egybenyitások alaposan átgondoltak. Gio Ponti olasz származása és formatervezői múltja nagy hatással volt a tervezésre, a szerkezeti elemektől a bútorokig minden egyedi, a villa belső tereiben számos olasz képzőművész munkáit használta fel. 
1961. februárjában saját magazinjában, a Domus-ban publikálta építészeti és dizájn témakörben. Az épület máig látogatható, művészeti eseményeknek ad színhelyet, amelyet a házaspár által 1975-ben létrehozott alapítvány irányít. 
-

Gedeon Tekla

Giuseppe Terragni - Villa Bianca




családi ház
-
Olaszország, Seveso // 1937 // Giuseppe Terragni
-
Giuseppe Terragnit az egyik legmodernebb, leginkább újító, leginkább avantgárd építésznek tartják a 20. század második negyedének olasz építészei közül. Különösen azért, mert a modern, racionalista és funkcionalista építészetbe két új elemet vezetett be, amelyek közül az egyik konceptuális, s ez a transzparencia, a másik pedig egy anyag, az üveg. Ez a két újdonság nem százszázalékosan Terragni találmánya, viszont az a mód, ahogyan eléri a transzparencia hatását, kifejezetten egyedülálló, a comói mesterre egyedül jellemző mód.
Villa Bianca egy gazdag ügyfél megrendelésére készült lakóépület, távol a várostól Milano és Como között található. A villa egyszerű négyszög alaprajzú, négy aszimmetrikus homlokzattal, melyeknek osztása vízszintes. Az egész épületen a horizontalitás érvényesül. A vasbetonszerkezet, tetőterasz, szalagablakok, fehér vakolat, és rámpák visszatükrözik Le Corbusier új építészeti pontjait. A merész vasbeton használatot mutatja az épület tetején elhelyezkedő nagylelkű árnyékoló szerkezet, amely megkoronázza az épületet. Az 1937-ben elkészült épület kitűnően reprezentálja Terragni sajátos formatanát, és kompozíciós játékát.
Az épület több hullámvölgyön ment át, évekig romlott az állapota, majd a 90-es években egy család megvette és felújíttatta. Az olasz kormány felismerte az épület fontosságát és történelmi értékét, a napokban már olasz nemzeti műemlék.
-
http://it.wikipedia.org/wiki/Giuseppe_Terragni
http://www.lombardiabeniculturali.it/architetture/schede/3m080-00043/
https://www.facebook.com/pages/Giuseppe-Terragni/521176734570754?fref=ts
http://www.designculture.it/giuseppe-terragni.html
https://www.tumblr.com/search/giuseppe+terragni

Riener Gábor

Charles Correa – Kanchanjunga Apartments

32 lakásos lakóépület
-
India, Bombay // 1970-1983 // Charles Correa
-
Charles Correa-ra nagy hatással volt Le Corbusier stílusa, amit az indiai népi építészetből vett elemekkel ötvözve egy sajátos építészeti formavilágot tudott alkotni. 
A Kanchanjunga Apartments tervezésénél felmerülő problémákra Correa a népi építészetből vett megoldásokkal tudott válaszolni. Az épület a kilátás miatt főleg kelet-nyugat irányban nyitott az Arab-tenger és a part felé, így az épület természetes módon át van szellőztetve a tenger felől érkező szeleknek köszönhetően. Felmerül az éghajlatból eredő monszun és az erős napsütés jelentette probléma, ezt a népi építészet az egész épületet körülvevő verandával oldotta meg, amely itt a lakások előtt 2 szint magas formában jelenik meg. A homlokzat játékosságát ezek váltakozása és a különböző színhasználat adja.
Az épület a középső közlekedő mag köré szerveződik, ennek építése a szintek előtt, csúsztatva történt. Összesen 32 db, 3-6 hálószobás lakás található, amelyek vagy 2 szintesek, vagy 1,5 szint eltolással jöttek létre. A 4 különböző alaprajzú lakás egymásra helyezése adja az épület rendszerét, mindegyiken belül biztosított a vizuális kapcsolt a külső térrel, és az egységen belüli szintek között is. 
-

Novák Sándor

Pierre Koenig - Stahl House

családi ház
-
USA, Los Angeles, Hollywood Hills // 1957-1959 // Pierre Koenig
-
A esettanulmány házak (Case Study Houses) alaptémája: megteremteni egy olyan előnyös, jól működő, kedvező áron elérhető házat, amely eleget tesz a második világháború utáni családi ház megfogalmazásának, mi több, létrehozva vele egy modern ikonikus építészeti formát. A mozgalom a háború után 1945-ben kezdődött, és 1966-ig tartott. 
A Stahl House talán a legjobb példája az eszmék és a törekvések, a modern élet családi házának a megteremtéséhez a második világháború utáni Amerikában. 
Ez az 1960-as években épült ház, Julius Shulman fotói által vállt híressé. A fotón két Női alak jelenik meg koktélt iszogatva egy nagyrészt üveg felülettel burkolt házban. Ebben a képben úgy jeleníti meg Shulman a kompozíciót, mintha lebegne a ház Los Angeles fölött. 
Ikonikus példája  a modern építészetnek, minden megtalálható, ami az akkori esettanulmány koncepciójaként megfogalmazódott: jellemző rá a lapos síkokkal való megformáltság, a nyitott térkompozíció, a  nagy eltolható üvegablakok megjelenése, amelyek lehetővé teszik, hogy minél több természetes fény jusson a szobákba. Ugyanakkor a nagy üvegfelülettel céljuk a természet és a ház kapcsolatának megteremtése, ezáltal megteremtve az ember és a természet viszonyát, vágyódást a természethez, az egészséges életre. Ezzel együtt gondolva a gyerekek és a természet viszonyára is, akiknek ezelőtt erre nem volt nagy lehetőségük, köszönhetően a magas párkánymagasságoknak. Az L alakú alaprajz a belső udvar felé, a medence köré szerveződik.
Az épület a mai napokban az egyik leglátogatottabb privát kézben lévő családi ház. 2013. óta az épület Nemzetközi Műemlékvédelmi jogot élvez, és beválasztották Los Angeles 10 legjobb háza közé.
-

Kovács Andor

Case Study Houses - Arts & Architecture Magazine

előregyártott házak
-
USA, Los-Angeles, Phoenix, San Francisco // 1945-1966 // Charles Eames, Pierre Konig, etc.
-
A "Case Study House" program egy kísérleti mozgalom volt a második világháború utáni Amerikában, amely olcsó és jól működő lakások létrehozására törekedett.
Arts&Architecture Magazine:
A folyóirat egy havonta megjelenő nyugat-amerikai építészeti, design, táj és művészeti lap volt a 20-as évektől a 60-as évekig. Az első főszerkesztő, Harris Allen idejében egy nosztalgikus, historizmust bemutató lap volt. Őt követte John Entenza, aki új irányzatot adott a folyóiratnak, az eklektikát mellőzve a modernizmust, az akkori Avantgarde-ot, kezdte promotálni. A folyóirat nagyon nagy szerepet játszott Los Angeles kulturális fejlődésében, és a nyugati parti modernizmus kialakulásában.
Case study Houses: 
A program egy folyamatos beszélgetésből nőtte ki magát a folyóirat szerkesztőségi irodájában, ahol a második világháború idején John Entenza és  pár fiatal építész új ötletekről kezdett el beszélgetni, köztük lakhatási problémákról is. A világháborút gazdasági fellendülés követte, melyhez hozzájárult a hazaérkező katonák lakásigénye is, ezért célul tűzték ki, hogy olcsó, funkcionálisan jól működő és építészeti minőséggel rendelkező lakásokat hozzanak létre.
Programjukban kijelentették, hogy minden ház másolható legyen, a lehető legminőségibb anyagokat, és a háború alatt kifejlesztett új technológiákat felhasználva a lehető legjobb szerkezeti megoldásokkal épüljenek fel a típusházak.
Terveiket úgy próbálták népszerűsíteni, hogy a felépült házat a tulajdonos beköltözése előtt, 6-8 hétig látogathatóvá tették, hogy az emberek saját szemükkel lássák, és kipróbálják ezeket a forradalmian új épületeket. Az első 6 háznak, melyeket 1948-ra fejeztek be, több mint 350,000 látogatója volt. 
Összesen 36 ház terve készült el, és jelent meg a folyóiratban, köztük olyan építészek is terveztek mint Eero Saarinen, Pierre Konig vagy Richard Neutra.  Sajnos ezek nagy része nem épült meg, mivel nem volt megrendelő, és ebben az időszakban a bankok még nem adtak hitelt sík tetős modern épületekre. 
A program sikertelenségéhez vezetett a magas színvonalú anyaghasználat, amely az épületek költségvetését a vártnál jóval magasabbra emelte, ami elérhetetlenné tette az átlag emberek számára. 
-

Barabás Dénes

Yona Friedman - Ville Spatiale

utópikus városterv
-
Ville Spatiale // 1956 // Yona Friedman
-
Yona Friedman magyar származású építész, 1923-ban született Budapesten, Párizsban élt és dolgozott. Építészeten kívül szociológiával, gazdaságtannal, matematikával, informatikával és filmkészítéssel is foglalkozott. Munkássága elsősorban elméleti síkon mozgott, elveket fogalmazott meg, elgondolásait a többi általa vizsgált terület segítségével igyekezett bemutatni. 
Életművének fontos állomása volt a mobilszerkezetek szükségességének felismerése. Úgy gondolta, hogy a fejlődő technológia megváltoztatta a társadalmat, és erre a változásra a meglévő hagyományos városszerkezet nincs felkészülve, a merev, drága szerkezetek elavulttá váltak. Véleménye szerint új megközelítést kell alkalmazni, ezért a második világháború után elkezdte kutatni a mobil szerkezeteket. 
A Ville Spatiale ezekre a gondolatokra épült elsősorban. Emellett fontosnak tartotta, hogy ne horizontálisan fejlesszék a várost, hanem inkább felfelé, a meglévő városszerkezet fölé építkezzenek. A lebegő városszerkezet egyszerre volt megoldás a régi épületek megőrzésére, és új építményeket befogadására.
Friedman szerint az építész feladata az alapvető keret biztosítása, amelybe a jövőbeli lakók kedvük szerint megtervezhetik a lakóhelyüket akár építész segítsége nélkül is. A Ville Spatiale-nál ez a keret egy többrétegű térbeli rácskeret volt, amely az építmény alapszerkezetét biztosította. A rácskeret pillérlábakon állt, ezeken keresztül volt megoldva a lakások megközelítése. A szerkezet további részét a mobil kitöltő elemek, a falak alkották, ezeket helyzetét alakíthatták szabadon a lakók. A lakások között üres tereket hagytak ki, hogy a Nap be tudjon sütni a lakások között, az volt Friedman filozófiája, hogy ezzel visszaadják a természetnek, azt, amit elvettek tőle.
A lakások tervezésének segítésére Friedman létrehozott egy programot, a Flatwriter-t, amelyben a lakók meg tudták tervezni az elképzelt lakásukat az adott 6x6 méteres modulmérettel. A program kivitelezéskészre tudta elkészíteni a terveket, így a lakástervezés folyamatából teljesen ki lehetett hagyni az építészt. A tervezés alapelveit egy Manuals című kiadványban rögzítette.
Friedman utópisztikus megoldása a világháború után kialakult nagy lakásigényre reflektált, mellyel inspirálta az építészeket, hogy a tervezés során merjenek eltérni a sémáktól, egy probléma megoldását a szokottól más módon is meg lehet közelíteni. A mobil szerkezetek bevezetésével új fejezetet nyitott meg az építészetben. 
-

Magyari Andrea

Aldo van Eyck - Orphanage

árvaház
-
Hollandia, Amsterdam // 1955-1960  // Aldo van Eyck
-
Az amsterdami árvaház tervezője Aldo van Eyck (1918-1999). Véleménye szerint az emberek alapvető szükségletei időtől és kultúrától függetlenek, ezeket azonban hiányolta a háború utáni építészetből.  Van Eyck egyik híres idézete jellemzi legjobban az építészet a város és az abban élő emberek viszonyát: „Stop freezing silly notions into organized emptiness, and call that organized emptiness a city, and just go whistling for population” Ilyen gondolatokkal a fejében tervezett otthont és kis várost árváknak Amsterdam külvárosában. A koncepció egyszerű volt, egy olyan árvaházat akart tervezni, amely minden korosztály számára alkalmas lakhely, és emellett nem érzik kirekesztve magukat az árvák. Belső „utcákra” különböző funkciójú helyiségeket fűzött (alvó szárnyakat, konyhát, könyvtárat, tornateremet, mosókonyhát, adminisztratív szobákat és közösségi tereket), hogy elkerülje a központi teret. 
Kétféle modullal dolgozott a privát és a közösségi helyek elválasztása érdekében. Az épület jellegzetességét a modulokat elválasztó kör alaprajzú betonoszlopok és a közösségi terek fölé húzott kupolák adják. Ikonikusak eredeti bútorai, és a szintkülönbségekkel létrehozott kör alaprajzú használati terei (fiatalabbaknak medence és homokozó, idősebbeknek közösségi sarkok). Mivel van Eyck inkább írt, mint tervezett, magát az árvaházat egy urbanisztikai tanulmányként kezelte, és dolgozta fel.  Az árvaház 1968-as megszűnése után Herman Herzberger munkája révén 1968-ban műemlékké nyilvánították és felújították az épületet, innentől a Berlage Institute otthonául szolgált. 2009 óta különböző cégek irodákat nyitnak falai között, mivel Amsterdam 1955 óta terjeszkedett, és  mára egy belvároshoz közeli területen helyezkedik el az épület. 

Források: 

Kiss Luca 

Berlin, Stalinallee

lakóegyüttes
-
NDK, Berlin // 1952-1962 // Hermann Henselmann, Hans Sharoun, Egon Hartmann, Richard Paulick, Hans Hopp, Karl Souradny, Kurt Leucht
-
A Stalinallee-t, mai nevén Karl-Marx-Allee-t Európa utolsó nagy sugárútjaként tartják számon, mely egyben Németország első és egyetlen szocialista főútja. Az utópikus eszme szerint ezen az úton a munkásoknak jó életszínvonalat biztosító házakat emeltek.
Az Allee 90 m szélességével, 2,3 km hosszával, monumentális házaival a szocializmus reprezentatív hatalmi szimbólumává kívánt válni az NDK erejét mutatva.
Az út több nevet viselt, az eredetileg Große Frankfurter Straße 1949-ben át lett nevezve Sztálin 70. születésnapja alkalmából Stalinallee-re, majd 1961-ben kapta meg a Karl- Marx- Allee nevet.
Az Allee építése kapcsán több építész nevét is meg kell említeni, elsőként Hermann Henselmann-t, de Hans Sharoun, Egon Hartmann, Richard Paulick, Hans Hopp, Karl Souradny, Kurt Leucht is részt vett az épületek tervezésében.
A 7-9 emeletes épületekben több ezer lakás kapott helyet, melyek általában 2-3 szobásak voltak fürdőszobával, konyhával felszerelve. Az általánosnál magasabb komfortszintet az is növelte, hogy ezekben a lakásokban távfűtés, lift, parketta és meleg víz is volt.
A lakásokon kívül középületek is helyet kaptak az Allee-n, itt épült meg a Deutsche Sporthalle (Német Sportcsarnok), mely csupán 148 nap alatt épült meg, a Café Moskau, a Kosmos, mely az NDK legnagyobb mozijának számított. 
Az utat szegélyező épületek építése során munkások tízezrei lettek túlhajszolva a hatalmas politikai nyomás hatására, így nem meglepő, hogy ezen a helyszínen alakult ki a népfelkelés 1953-ban.
A Karl- Marx- Allee tükrözi Németország történelmét, és egy utópikus eszme megvalósulását, mely mind a mai napig látható. Az épületeket ma is szeretik a lakók, ezért renoválták, karbantartják.
-
http://hu.wikipedia.org/wiki/Karl-Marx-Allee
http://joepwritesthehistoryofberlin.wordpress.com/2014/02/14/stalinallee/
http://www.zeit.de/kultur/karl-marx-allee/index.html#prolog
http://www.pinterest.com/BauhausPlatte/eerste-fase-stalinallee-socialistisch-realisme-195/
https://www.youtube.com/watch?v=tDR0fck7q1U

Balázs Anna Gyöngyi

Erik Gunnar Asplund - Villa Snellman


-
családi ház
-
Djursholm, Svédország // 1917-1918 // Erik Gunnar Asplund
-
E. G. Asplund a neoklasszicista építészet egyik legfontosabb alakja volt Svédországban, neoklasszicista munkásságára példa a Villa Snellman is. Az E. Snellman bankigazgató számára tervezett villát 2 fő szárny alkotja, egy egyszintes, kisebb, és egy kétszintes, nagyobb alapterületű szárny. Asplund a tervezés során fontos szervező elemnek tartotta a ház és a kert kapcsolatát, ezt az elvet vette alapul a földszinti hall-terasz-bejárati ajtó kapcsolatnál is. A főbejárati ajtó mellett (amely egy előtérbe vezet) egy üvegajtót nyitott a hall felé, ezzel létrehozva egy nyári, és egy minden évszakban használatos ajtót is, valamint közvetlen kapcsolatot teremtett a kert és a földszinti hall között. A két ajtó ugyan nagyon különböző, közöttük a közös előlépcső teremt kapcsolatot. A földszintről az emeletre vezető lépcső egy hosszú folyosóra érkezik, erről nyílnak a szobák. Ezek elhelyezésénél is figyelembe vette a a kint-bent kapcsolat megteremtését, ezért olyan belső térrendszert alakított ki, ahol minden szoba a kertre néz, így teremtve meg a kapcsolatot azzal. Az emeleten található a ház különleges, ovális falú szobája is, egyfajta galériaszoba. 
Az épület első pillantásra szinte tökéletesen szabályos, a klasszicizmust megkérdőjelező szabálytalanságok (eltolt nyílástengelyek, ferde falak, szokatlan tér- és tömegkapcsolatok, puritán részletek, szokásostól eltérő anyaghasználat) felfedezéséhez időre van szükség.
-

Lukács Anna

Francisco Javier Sáenz de Oiza - Torres Blancas

toronyház
-
Spanyolország, Madrid // 1961-1964-69 // Francisco Javier Sáenz de Oiza
-
Az épület a brutalizmus jegyében épült. A brutalizmus az ötvenes évek elején kialakult építészeti irányzat, amely a funkcionális építészeti stílus új lehetőségeit kutatja, s jellemzője a nyers anyagfelületek használata. Az épület nevéből arra következtethetünk, hogy 2 toronyból áll az épületegyüttes, és fehér. Ezzel szemben csak 1 torony valósult meg engedélyeztetési okok miatt (a város félt a merész építészeti formától). Ami a színét illeti, eredetileg fehér márvány hatást akartak kölcsönözni az épület homlokzatának, majd megváltoztatta elképzelését az építész, és inkább kihangsúlyozta a beton durva, brutális megjelenését a nyers külsővel. Olyan tornyot tervezett, ami felrúgja a szabályait a tipikus lakossági építészetnek. Eddig hasonló toronyházakban jobbára még csak irodák kaptak helyet, lakások nem. 
Oizára hatással volt két neves építész, Le Corbusier és Frank Lloyd Wright. Corbusier racionalitása és tetőkertes magasépületeinek vonásai jelennek meg az épületen. Wright organikus építészete a koncepcióra gyakorol nagy hatást. Az organikus építészet lényege, hogy az épület "természetesen" nőjön ki környezetéből, azzal alkotva harmonikus egységet. A tervező elképzelése az volt, hogy a ház úgy nőjön ki a földből, mint a fa. Törzse a középen elhelyezkedő lépcsőház, levelei a legyezőszerű erkélyek. Ahogy a fának is a lombkoronája kiszélesedik, úgy az épület tetején az erkélyek is "megnőnek" 10m-es átmérőjűre, konzolosan nyúlnak ki a homlokzat elé. Az épület tartópillérjei a földben mélyre nyúlnak, akárcsak a gyökerek. Ezen felül jellemzője még a tompán lekerekített belső falak. Az épület a spanyol organikus mozgalom egyik jelképe.  
Az épület 71 m magas, függőleges kertvárosnak is mondható. 23 emeletes, a 22.szinten éttermet alakítottak ki, a tetjén pedig tetőkertet és medencét. Az épület tömege nagyobb hengeres formákból áll össze, amiknek az éles összemetsződéseit tompítják a kisebb hengeres formák, és az erkélyek, amelyek oldalról-oldarlra mindig máshol helyezkednek el, csoportokba rendeződve, ezzel adva aszimmetriát az épületnek. A lakások különbözőek, van egyszintes, és duplex is, a méretek változóak - 90m2, 200m2, 300m2. Minden lakáshoz több erkély is tartozik.
Ma apartmanokat lehet kivenni az épület 23. emeletén. A Tako Studio a 12. emeleten egy lakást újított fel, bútorozott be, úgy, hogy az eredeti jellegzetességeit megtartotta az épületnek, kihansúlyozta azt, mint a nyers beton, kanyargós, görbe vonalak. 
-

Kalász Dóra

Le Corbusier - Villa Shodhan

családi ház
-
India, Ahmedabad // 1951-1956 // Le Corbusier
Le Corbusier 1951-ben utazott Indiába, az ország első mesterségesen tervezett városa, Chandigarh megalkotásának kapcsán. Ekkor látogatott el Ahmedabadba, ahol több megbízást is kapott. Surottam Hutheesing, helyi textilnagyiparos fogadta fel rezidenciájának megtervezésére, ám a tervet elkészültével eladta társának, Shyamubhai Shodhan-nak, aki Corbusier-be vetett bizalma és tisztelete miatt nem kért változtatást, hiába nem az ő igényeire és telkére volt tervezve a villa.
Az épület struktúrája egyszerű, a homlokzatformálást a plasztikusság jellemzi, és fellelhető rajta a De Stilj mozgalom hatása. A szerkezet teljes egészében monolit vasbeton, szándékosan meghagyva a fa zsaluzat erezetének nyomát. A koncepció alapja, hogy a villa alkalmazkodjon a környezetéhez, és a szélsőséges klíma problémáira építészeti megoldásokkal válaszoljon, mint például a ’brise-soleil’-ként működő homlokzatokkal, és a ’napernyő’-szerű átszellőztetett tetővel. A környezetbe olvadást segítik, mintegy álcázzák az épületet a sűrű növényzettel ellátott függőkertek és teraszok, a természettel való kapcsolatot fokozza a tetőn levő áttörés, mely az alsóbb lemezeken is ismétlődik, így a megérkező felnézve rögtön az eget láthatja. A házban észrevehetőek helyi építészeti vonások is, úgymint a státusszimbólumként használt dupla belmagasságú földszinti nappali. A szintek közti közlekedés Corbusier-ra jellemzően rámpákkal van megoldva.
A Shodhan villa Corbusier építészeti önmegvalósulásának, kiteljesedésének időszakában épült, ötvözve addigi munkáinak alapvonásait, a Savoye villa és a Chartage villa egy újratöltött, kiforrott verziójaként tartják számon.
-

Tábi Sára

Moshe Safdie - Habitat 67

146 lakásos lakóegyüttes
-
Montreal, Quebec, Kanada // 1967 // Moshe Safdie
-
Eredetileg az izraeli-kanadai Moshe Safdie építész diplomamunkája volt „a városi élet doboza” címmel. Bár az egyetem leismertebb terve volt, mégsem nyerte el vele a Pilkington-díjat, ami a kanadai építész akadémiák legjobb diplomamunkájáért járt. Miután lediplomázott, Safdie felkereste konzulensét, Sandy van Ginkelt, hogy segítsen tervét továbbfejleszteni a 67es kanadai világkiállításra. Az új, átfogó terv már bevásárló központokat, iskolákat, és 1000 lakást tartalmazott. A tervet a tervező fiatal kora és tapasztalatlansága ellenére elfogadták, de végül csak 146 lakással valósult meg.
Koncepciója a modernizmus és a privát otthoni szféra integrálása. Viszonylagosan olcsón akart teremteni jó életfeltételeket: egymáshoz közel, de mégis a személyességet megtartva épültek a lakások, amelyek mindegyikéhez kert is tartozik. Az építész célja volt az is, hogy az itt alkalmazott struktúrát máshol is használják, ez azonban mindeddig nem vált valóra. Nemcsak, párok és családok fő lakóhelye lett, hanem egy valódi közösségé, amelyet életstílusáért és minőségéért irigyelt egész Kanada; kialakította azt az identitástudatot, amitől büszkeség volt montrealinak lenni.
A forradalmian új városi ház koncepciója módosította az akkori elképzeléseket arról, hogy lehet a sűrű városi környezetben tömören, mégis könnyedén lakni. A moduláris egységek használatával csökkenteni tudta a lakások költségeit, ugyanakkor integrálni tudta a külvárosi otthon és városi sokemeletes beépítések előnyeit. A dobozok halmozásával és eltolásával különböző geometriai változatok jöttek létre, megtörve ezzel az unalmas toronyházak rendszerét, lehetővé téve tetőteraszokat, minden irányba kilátást, friss levegőt és természetes fényt, olyan adottságokat, amelyekre addig soha nem volt példa egy tizenkét emeletes komplexumban . A. Habitat 67 külvárosi környezetben lévő gazdaságos sokemeletes bérház.
Kivételes környezet veszi körül: egy félszigeten, a Szent Lőrinc folyó partján, a montreali régi kikötővel szemben áll. A mesterséges "teraszt" az expóra építették, ezért minden zavaró tényezőtől mentes, kiesőnek tűnő, ámde a városra csodálatos kilátást biztosító helyen fekszik. Teljesen körbeveszi a város a folyóval, nagy fákkal, hidakkal
Az épület alapja 354 szürke-bézs téglatest, amely 146 lakást alkot, befészkelve mindazt a folyó és a város közé. A gigantikus, szoborszerű képződmény elemeit gyalogos utcák kapcsolják egymáshoz, így sok hiány, légtér keletkezik. Felfüggesztett teraszok, tetőablakok, nagy terek, monumentális lift oszlopok egészítik ki. Az alkotó modulhasábok teljesen előregyártottak, különböző kombinációkban acél kábelekkel csatlakoztatva. Az apartmanokat a dobozcsoportok alkotják különböző összeállításokban. Minden lakás elérhető belülről telepített gyalogos utakkal és hidakkal, a felső lakásokhoz lift vezet.
Az épület egység a sokszínűségben; változatos családtípusok lakják (egyedülállók, családok, párok, nyugdíjasok), valódi közösséget alkotva. A 12 emeletes komplexumban 15-féle lakásmodell van; 1-5 doboz alkotja őket, területük 55-270 m2 közötti, 1, 2 vagy 3 szintesek, 20-90 m2 közötti saját terasszal.
Szolgáltatások széles köre segíti a közösséget: saját autóbusz közlekedés, biztonsági szolgálat, folyamatos karbantartás, csomagok és levelek szállítása portaszolgálattal, kisbolt, teniszpálya, belső és külső parkoló, teniszklub, séta- és sífutó utak, kerékpárút.
A Habitat 67 ma, évtizedekkel a megépülése után is töretlenül sikeres, egyike a megvalósult modern utópiáknak. Az épületet nemcsak az építész és várostervezői körök, de a nagyközönség és a lakók is elismerték. Safdie továbbra is segíti a lakóparkot, tanácsokat ad a lakóknak a felújítási munkálatokhoz, ezáltal megőrizve a komplexum egységes építészeti arculatát. A fejlesztéseket a szövetségi kormány finanszírozta, de mára a lakók részvénytársaságot alapítva megvették a kormánytól, Safdienak még van benne egy penthaus lakása.
A terv hatására a következő években több nagyvárosban is építettek hasonló komplexumokat, de csak kiállítás céljára, amelyeket később el is bontottak. A Habitat 67 ezzel szemben megőrizte eredeti célját, és ma is szolgál, mint egy sikeres lakópark.
-

Zentai Kinga

Bertrand Goldberg - Marina City

900 lakásos lakóegyüttes
-
Amerikai Egyesült Államok, Illiniois, Chicago // 1959-1964 // Bertrand Goldberg
-
Az 1960-as évek elején Chicago külvárosában kialakuló rossz körülmények miatt a lakosság jelentős része a belvárosba vándorolt jobb lehetőségek után nézve, így a külváros kezdett elnéptelenedni. Ennek a problémának a megoldására kérte fel William McFetridge a Building Service Employees International Union elnöke Bertrand Goldberget, hogy tervezzen egy olyan épületet, amely a külvárosban is kényelmes életet tesz lehetővé. Ez a terv lett a Marina City, mely a "város a városban" elvet követi és amely Chicago szimbólumává vált kukoricacsutka formájú toronyépületeivel. Ez volt az első toronydaruval épített épületkomplexum az Egyesült Államokban, és megépültekor nemcsak a legmagasabb bérház a maga 179 méterével, hanem a legmagasabb vasbetonszerkezetű épület is a világon.
A Marina City 2 darab 60 szintes toronyból, egy nyeregformájú épületből és egy irodaépületből áll. Az épületegyüttesben minden funkció megtalálható, amely a belvárosban - parkolók, apartmanok, irodaépület, színház, bowling pálya, korcsolyapálya, éttermek, boltok - még vasútvonal és egy kikötő is csatlakozik az épülethez, innen ered a neve: marina city = kikötőváros. A 2 lakóépület alsó 19 szintje spirális rámpával emelkedő parkoló, a 20. szintjén helyezkedik el a mosoda, a felső 40 szintet foglalják el az apartmanok. Az épületenként 450 darab, összesen 900 darab apartman 3 típusa váltakozik, mindegyikhez csatlakozik egy félkör alakú erkély nagy ablakokkal, szép kilátással a városra. Az épület különlegessége még, hogy minden árammal működik, még a fűtés is. 
Mára az együttes átalakult, az irodaépületből hotel lett, a korcsolyapálya helyére étterem épült, a színház helyét pedig átvette a House of Blues, de még így is ellátja többé-kevésbé eredeti funkcióját a legendás épületegyüttes.
-
http://en.wikipedia.org/wiki/Marina_City
http://www.archdaily.com/87408/ad-classics-marina-city-bertrand-goldberg/
http://bertrandgoldberg.org/projects/marina-city/
https://www.youtube.com/watch?v=XPA87Nw-vTs
https://www.youtube.com/watch?v=_R3jyeNB5OE
https://www.youtube.com/watch?v=Nftpe7_PZi0
https://www.youtube.com/watch?v=QvNuOWd3bwI

Szepes Hajnalka

Antti Lovag - Buborékházak

kísérleti lakóhelyek 
Tourette-sur-Loup, Franciaország // 1968-1998 // Antti Lovag 
Cannes, Franciaország // 1989 // Antti Lovag 
Antti Lovag az 1960-as évek elejétől kezdett a természet által ihletett formákkal kísérletezni. Célja olyan terek megteremtése volt, amelyek természetesek és harmóniában állnak az emberi testtel. A derékszöget a természet elleni véteknek tartotta, úgy gondolta, hogy az íves felületek és legömbölyített sarkok a természetesek, mert ezek az anyaméhre emlékeztetnek, ezzel szemben az éles sarkok idegi problémákat és erőszakot gerjesztenek.
1968-ban látott hozzá első buborékháza, a Maison Gaudet megvalósításához Tourette-sur-Loup településen. Az épületet - amely 30 évig készült - 1998-ban műemlékké nyilvánították. 
A Palais Bulles 1989-ben épült meg, Cannesban. A házat Pierre Cardin számára tervezte, a híres divattervező minden igényét és kívánságát figyelembe véve. A buborékházak esetében alapvető, hogy a különleges belső tér miatt hagyományos bútorok nem jöhetnek számításba, így természetesen ide is egyedi bútorokat terveztek és gyártattak le. Az épület szemléletes példája az általa alkalmazott sajátos megközelítésnek. A buborékvilla közel 1300 négyzetméter, a nappali egyben egy 500 férőhelyes amfiteátrum. Panorámás társalgóval, 28 szobával és 10 lakosztállyal is rendelkezik. A kert és a medencék 8500 négyzetméteren terülnek el.
Bár munkáját sokan csodálták, nem akadt sok megrendelője, ez valószínűleg a filozófiája miatt volt: "Én nem tudom mi ez, nem tudom mi lesz, nem tudom mikor lesz kész, és nem tudom, hogy mennyibe fog kerülni." 

Bukovinszki Enikő

Frank Lloyd Wright - Millard House

családi ház
-
Pasadena, California, USA // 1923 // Frank Lloyd Wright
-
1923-ban négy "Textile Block" épült, ezek közül a leginkább közismert a Millard House, Alice Millard könyvritkaság-kereskedő lakóháza volt.  Az épület előregyártott mintázatos, kisméretű beton blokkokból épült, messziről nézve mintha egy keleti szövet mintázata lenne, innen a ”Textile Block” kifejezés. Wright véleménye szerint a beton nem szép anyag, és kísérletezni akart, miként változtathatja esztétikai minőséggé. 
A már korábbról ismert organikus elvek ennél az épületnél is érvényesültek, a domboldalra épült ház mintha kinőtt volna a földből. A beton ásványi adalékai a helyszínről származnak, az épület így simul bele környezetébe. 
Az épület három szinttel szolgálja ki lakóját, a középső szintem található a főbejárat, a telek lejtése miatt a legalsó szintnek van közvetlen kapcsolata a kerttel. Az épület egy fő tömegből, és egy stúdió építményből áll, az utóbbit Wright fia, Lloyd Wright tervezte az épülethez. Az épület a különleges vasbetonépítési technológia miatt helyenként beázott, ráadásul a kivitelezés költsége jóval meghaladta a tervezettet. A többlet vállalásában a tervező is részt vett!
-

Magyar Anikó

Ricardo Bofill - The Factory

loftlakás és iroda
-
Sant Just Desvern, Barcelona, Spanyolország // 1973 // Ricardo Bofill
-
1973-ben Ricardo Bofill talált egy használaton kívüli cementgyárat, mely több mint 30 silóból, gépészeti helyiségekből és géptermekből állt. Elcsábulva az ellentmondásos elemektől és a tér bizonytalanságától, Bofill Úr úgy döntött, megveszi és átalakítja az épületet, és ez lesz irodájának (Taller de Arquitectura) székhelye, illetve családjának háza.
A régi szerkezeteknek csak egy részét bontotta le, így a cement eltávolítása után láthatóvá váltak az eddig rejtett formák. Maga a beton olyanná vált, mintha egy tervezett forma lett volna, egy szobrászati minőségű alkotás. 
A gyárépület hatalmas barlangszerű helyiségei közül sokat meghagyott eredeti állapotában. 8 siló maradt meg, ezekből lettek az irodák, modellező laborok, irattár, könyvtár, tervező szoba, és egy hatalmas tér: az úgynevezett "katedrális", amelyben kiállításokat, koncerteket rendeznek, illetve más olyan kulturális események színhelye, melyek kapcsolódnak az építész szakmai tevékenységéhez.
A renováció különböző építészeti nyelveket foglal magába: a meghagyott szürrealista elemek az épület ipari múltjára utalnak, amelyeket az építész katalán gótikus elemekkel egészített ki.
A gyárrom egyes részeit befuttatták borostyánnal, majd a területet parkosították, és a tetőkön  kis kerteket alakítottak ki.
Ez a projekt bizonyítéka annak a ténynek, hogy egy megfelelően rátermett építész egy már nem használt helyet merész funkcióváltással újra használt térré képes tenni; bármennyire is különböző az új funkció az eredetitől.
Hiszen a leginkább környezettudatos építés a nem építés: ha új létrehozása helyett a régit alakítjuk át.
-

Roznár Rita

7. előadás - A mégegyenlőbbek

Az utolsó előadás prezije is elkészült végre, elvileg benne van minden ház, amiről szó esett évközben. Jó bogarászást!


A kép forrása: private-prague-guide.com